
Makovecz Kávéház: Építészettörténet oktatás epochális rendszerben
A márciusi Makovecz Kávéház Ybl-díjas előadója Csernyus Lőrinc, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagja. Téma: Építészettörténet és a minket körülvevő épített környezet tanítása a Waldorf iskolákban lévő epochális rendszerű oktatásban. Kapcsolódási pontok a makoveczi szerves gondolkodáshoz.

Makovecz Imre és a nomád nemzedék I.
Kiss Ferenc „hangépítész” sorozata Makovecz Imre életműve ezer szállal kötődik a múlt század hetvenes éveiben kibontakozó népművészeti mozgalomhoz. Szellemisége, gondolatai nagy hatással voltak az úgynevezett „nomád nemzedék” képviselőire. Zenészek, kézművesek, táncosok éppúgy mesterüknek tekintik, mint sok építész. Életében tisztelték és hallgattak rá, kikérték véleményét, megfogadták tanácsait. Szerves gondolkodásmódjuk, világszemléletük kialakításban vezető szerep jutott neki. Kisugárzása,…

MI-KOR I.
MŰHELYBESZÉLGETÉSEK A MAKOVECZ HÁZBAN Ismerjük azt a jelenséget, amikor saját belső akaratunk, szándékunk élesebbé teszi érzékelésünket, és egyszerre több helyről is halljuk ugyanazt az éneket, kutyaugatást, látjuk ugyanazt a színt felbukkanni; ugyanaz a mondat tűnik fel könyvekben, halljuk mások beszédében. Divat? Korhangulat? Vagy egyszerre gondolunk ugyanarra? Eljött az idő, hogy valami megformálódjon, hogy valamin közösen…

Mozgásforma-kísérletek III.
MIHÁLCZ DÓRA SZEMSZÖGÉBŐL A Makovecz Központ és Archívum három előadásban mutatja be Makovecz Imre egyik legizgalmasabb tanulmányát, mely az építészettörténetben, korábban nem ismert módon, az emberi mozgást vizsgálva kereste az építészet alapelemeit. A harmadik, és egyben utolsó előadáson: Mihálcz Dóra, euritmista: Az eurithmia és a tér kapcsolatac. előadása lesz hallható, melya mozdulatművészet szemszögéből nézve a…

Makovecz Kávéház: Makovecz Imre Pályázati Alap beruházásai
*A képek egy részének forrása:http://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/makovecz-szellemeben A februári Makovecz Kávéház Ybl-díjas előadójaCsernyus Lőrinc, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagja tart előadást a 2022/2015-ös Kormányhatározatba tartozó Makovecz Imre Pályázati Alap beruházásairól, melynek köszönhetően több tucat Makovecz-épület újulhat meg, és épülhet fel. Ilyenek pl. a kakasdi Faluház, neszmélyi Launai Miklós Református Iskola és a zalaegerszegi Boldogasszony kápolna. Borítókép@Zajti…

Mozgásforma-kísérletek II.
SÁROS LÁSZLÓ GYÖRGY SZEMSZÖGÉBŐL A Makovecz Központ és Archívum három előadásban mutatja be Makovecz Imre egyik legizgalmasabb tanulmányát, mely az építészettörténetben, korábban nem ismert módon, az emberi mozgást vizsgálva kereste az építészet alapelemeit. A második előadáson: Sáros László György, Ybl-díjas építész, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának tagja: A Mozgásformák kísérletről egy szemtanú szemszögéből c. előadása…

Mozgásforma-kísérletek I.
KESERÜ KATALIN SZEMSZÖGÉBŐL A Makovecz Központ és Archívum három előadásban mutatja be Makovecz Imre egyik legizgalmasabb tanulmányát, mely az építészettörténetben, korábban nem ismert módon, az emberi mozgást vizsgálva kereste az építészet alapelemeit. Elsőként: Keserü Katalin, Munkácsy-díjas művészettörténész: Mozgásformák című tanulmányáról c. előadása lesz hallható. “Az építészet alapelemeit – hajlamomnak megfelelően antropomorf irányban – keresve az…

Makovecz Kávéház: Makovecz Utak
2019-ben is folytatódik a Makovecz Kávéház, változatlanul minden hónap első hétfőjén. Januárban Csernyus Lőrinc, Ybl-díjas építész tart előadást a 7 „sziromból” álló Makovecz Utak megjelent első kötetéről, valamint a készülő többiről, melyek bázis helyszíne az egy éve nyílt Makovecz Központ és Archívum.

Makovecz Kávéház: Héttorony Fesztivál 2018 beszámoló
A decemberi Makovecz Kávéház keretében Csernyus Lőrinc – Ybl-díjas építész tart vetítéssel egybekötött beszámolót a Héttorony Fesztivál múltjáról és jelenéről. Szó lesz a fesztivál kezdeteiről, az elmúlt évek élményeiről és az idei helyszínekről.

Héttorony Fesztivál 2018 – Megnyitó
A Makovecz Központ és Archívum épületében 18:00 Fesztiválmegnyitó. Beszédet mond Csányi Tamás, a Ciszterci Szent Imre-templom kórusának karnagya. Házigazda Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának elnöke. 18:15 Makovecz Imre Mongóliában Csernyus Lőrinc építész előadása A Fonó Budai Zeneházban 18:45 A Szászcsávási Zenekar műsora. Kapcsolt rendezvény a Fonó Budai Zeneházban: Fonó Szerda a Szászcsávási Zenekarral…