„Mi kényszerít családi ház építésére?"
"Az egyik erő a tömegesítés atrocitásaitól való félelem, a tömeges lakásépítés következményeitől való menekülés, a városi lakásépítés számbeli és minőségi elégtelensége, a másik az a gazdasági-hatalmi kényszer, mely máig lehetetlenné teszi a magántőke körforgalmát. A családi ház a magántőke „befagyasztása”. Alaprajzainkra általában jellemző, hogy a háromosztatú parasztház szellemének új változatai: lakó-előtérrel a ház közepét lakhatóvá tesszük, kerüljük a szűk és hosszú közlekedőket, fontosnak tartjuk a konyha – lakó-előtér – nappali közvetlen kapcsolatát. A lakó-előtér általában fölfelé, a tetőig tart, benne helyezzük el a lépcsőt, mely a nappali tereket összeköti a hálószobákkal. A szűk és értelmetlen szélfogók helyett inkább tornácokat építünk és így tovább. Nagy problémát jelent számunkra az alacsony tervezési árszínvonal, tudniillik kiviteli terveket is készítünk és igyekszünk gondját viselni az építkezésnek is.”
(Makovecz Imre. Makona, családi házak tervgyűjtemény, előszó. 1988)
A Dóczy-család számára tervezett hétvégi ház, mely Gödön, közvetlenül a Duna-parton állt, messziről hirdette tervezőjét, annak jellegzetes kézjegyeit markánsan megjelenítve. Ahhoz, hogy egy lakóépület ennyire kiemelkedhessen az átlagból, számos tényezőnek kellett együtt állnia. A legfontosabb tényező ilyen esetben talán a megbízók személye, nyitottsága, bizalma a tervező és annak az építészeti felfogása irányába. A Dóczy-ház ugyanis nem csupán alaprajzi szerkesztésében viseli magán Makovecz Imre logikus és takarékos tervezési elveit, számos egyéb, a munkásságában fontos motívum egyesült az épület megformálásában.
Az épület megjelenésében a legszembetűnőbb annak lényszerűsége volt. A Duna-parti lejtős telek adottságaihoz legjobban idomuló organikus tömeg egyszerre illeszkedett a természeti környezetbe, és fordult felé „arcával” – hatalmas üvegszemekkel megnyitott, a folyóra néző homlokzatával.
Lényszerűségét tovább erősítette granica fedése: a szabálytalan, egyszerre tollazatra és szénaboglyára emlékeztető zsindely-jellegű burkolata. Így a Dóczy-ház, Makovecz Imre lakóépületei közül egyedüliként állt be az olyan antropomorf épületek sorába, mint a tokaji Népművészeti tábor közösségi háza, a dobogókői Síház, vagy a baki Faluház.
Ugyanakkor az épület lényszerű megjelenése a legkevésbé sem öncélú formai játék volt. Ennek éppen ellenkezője: a kialakult organikus forma a belső térszerkesztés legoptimálisabb lefedése. A belső térrendszer pedig – mint ahogy az a bevezető idézetben is olvasható – a háromosztatú parasztház struktúrájának adott helyszínhez és megbízói igényekhez igazított megfogalmazása. Az alaprajz megtörő tengelye az ideális megérkezést és a Duna-partra való ráfordulást szolgálja. Mivel az épület lényegében egyszintes volt, így itt a lakó-előtér két oldalára az étkező-konyha, és a háló-fürdő helyiségcsoport került, a nappali a lakó-előtér meghosszabbításaként, a dunai fronton helyezkedik el.
A nappali légterének egy részét kis galéria osztotta, s a lakótér alá pince került, ami a ház alsó végén önálló homlokzattal jelent meg a markáns vasbeton erkély alatt. A nappali-étkező-konyha hármasa szintben ugyan elvált egymástól, ám a vizuális kapcsolat biztosított volt közöttük, s ezeket az áramló tereket a középpontban álló kandalló szervezte. A természet felé felnyíló ház bejárati frontja jóval zártabb volt, ám itt is megjelent a megérkezés helyeként a tornác, s ennek szerkezeteként a Makovecz Imre építészetében szintén nagyon jellemző ágasfa-oszlopok.
Sajnos, a Makoveczi-építészet ezen jeles képviselője mára eltűnt a Duna-parti épületek sorából, ám a megőrzött fotóknak és terveknek köszönhetően ma is rekonstruálható az épület egykori megjelenése.
Makett építészeti feldolgozása: Harmath-Gyetvay Enikő
