
Makovecz Imre szellemi öröksége a Szentföldön
Prof. Dr. Vörös Győző ókorkutató előadása Makovecz Imre Corvin-láncának ösztöndíjasa (2002-2005) vetítéssel egybekötött beszámolóján hallhatunk a Magyar Művészeti Akadémia jelenleg is folyó, de Makovecz Imre által elindított szentföldi műemlékfeltárásairól és helyreállításairól. Ezt követően magyarországi munkatársaival közösen beszélnek arról, hogy mit értenek szervesépítészet alatt a Machaeruson, valamint miben hat rájuk ma is Makovecz Imre építészete és…

Hogy volt, hogy lesz?
Ekler Dezső Makovecz Imréről Építész tanítvány mesél múltról, jelenről, jövőről nem csak építészeknek.

Makovecz Kávéház: Héttorony hangjai és a 30 éves Kós Károly Egyesülés
Novemberi Makovecz Kávéház alkalmával Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész tart vetítéssel egybekötött beszámolót a 2019-es Héttorony Fesztiválról, mely idén a 30 éves Kós Károly Egyesüléssel karöltve 70 művészt szólaltatott meg 17 koncert keretében 11 helyszínen, építészeti kiállításokkal és konferenciával, kerekasztal-beszélgetésekkel, táncházzal és fényfestéssel.

Ég és Föld között 2 – IV. előadás
Ambrus Lajosíró, szerkesztő Sikeres tavaszi sorozatunkat többek kívánságára folytatjuk, hogy ég és föld között ember szerepünket még mélyebben megismerhessük. “Apám fél mondatai erős hangulatként maradtak meg bennem, és formálták az életemet. Mondatok, amik a csillagos égről szóltak, egy tájról, egy fáról, vagy arról, hogy ő hogyan evett gyerekkorában aludttejet friss kenyérrel… Ezek az emlékek inspiráltak…

Előadások a Makovecz-beruházásokról VII.
Az előadás-sorozaton a felújítási, illetve építési terveket készítő építészek mutatják be az érdeklődőknek az un. Makovecz-Kormányhatározat Beruházási Programja által érintett épületeket. Az előadások alkalmával az eredeti Makovecz-tervek, illetve az újonnan készült tervek, műszaki megoldások kerülnek ismertetésre kifejezetten építészet iránt érdeklődők számára. Ennek során a beruházásokat bemutató kisfilmekből is vetítünk részleteket. Bata Tibor Ybl-díjas építész tart…

Sebő Ferenc koncert
Szeretettel várjuk Sebő Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök koncertjére, aki a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője. Fotó: Heti Válasz

Ég és Föld között 2 – III. előadás
Herczeg Ágnes tájépítész Sikeres tavaszi sorozatunkat többek kívánságára folytatjuk, hogy ég és föld között ember szerepünket még mélyebben megismerhessük. “Apám fél mondatai erős hangulatként maradtak meg bennem, és formálták az életemet. Mondatok, amik a csillagos égről szóltak, egy tájról, egy fáról, vagy arról, hogy ő hogyan evett gyerekkorában aludttejet friss kenyérrel… Ezek az emlékek inspiráltak…

Élő gondolatok
A nagy érdeklődésre való tekintettel megismételjük az Olvasás Éjszakája 2019-es programunkat, mely keretében hosszabbított nyitva tartás és akciós árak mellett a Vince Könyvesbolt és a Makovecz Imre Alapítvány közös kiállítással és programokkal várja látogatóit. 18:30 órától Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész, Makovecz-tanítvány vetítéssel egybekötött előadást tart Makovecz Imre pályájáról és templomairól, halálának évfordulóján. Közben Szarvas József…

Előadások a Makovecz-beruházásokról VI.
Az előadás-sorozaton a felújítási, illetve építési terveket készítő építészek mutatják be az érdeklődőknek az un. Makovecz-Kormányhatározat Beruházási Programja által érintett épületeket ! Az előadások alkalmával az eredeti Makovecz-tervek, illetve az újonnan készült tervek, műszaki megoldások kerülnek ismertetésre kifejezetten építészet iránt érdeklődők számára ! Ennek során a beruházásokat bemutató kisfilmekből is vetítünk részleteket. Fülöp Tibor Kós…

Idővonal – koncert
Vedres Csaba és Heinczinger Miklós zenei estje Vedres Csaba (ex-After Crying ) és Heinczinger Mika (Misztrál) közös zenei projektje kirándulás a különféle zenei stílusok és irányzatok között. Jazz, népzene, klasszikus zene és könnyűzene keveredik itt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kövesse a lélek rezdüléseit, elkísérje fölfelé és lefelé vivő vándorútjain.