Átadásra került Csengerben az elkészült Egészségház. Az avatáson beszédet mondott Kövér László a Parlament elnöke, megáldotta az épületet Tőkés László református püspök. Ünnepi beszédében Forján Zsolt polgármester hangsúlyozta: „ A közelmúltban elhunyt építész emléke előtt is szeretnénk tiszteletünket kifejezni, aki településünknek arculatot adott és megismertette lakóhelyünket az egész országgal, valamint városunkat egyedivé és különlegessé tette – az általa és tanítványai által megálmodott – organikus építészeti remekművek révén, melyek minket, csengerieket minden egyes napon Makovecz Imrére és nemzetközileg elismert munkásságára emlékeztetnek.”