„Manapság, ugye, általános nézet, hogy az épületeket korszerű technológiával kell megépíteni, és korszerű technológián azt értjük, hogy valahol, valamely gyárban bizonyos elemeket elkészítünk, és azokat közepes színvonalú emberek összeszerelik. Nem csak a kelet-európai társadalmakra jellemző ez a mentalitás, hanem a nyugatira is. Én abban látom egy ennél korszerűbb technológia lehetőségét, hogy azoknak, akik az épületen dolgoznak, azoknak az intelligenciáját próbára kell tenni. Az intelligenciáját, munkaszeretetét, lelkesedését; lehet, hogy ez avíttnak tűnik, holott nem hiszem, hogy az volna. A jászapáti művelődési ház, amely nem kicsi épület, ragasztott tartókkal, meglehetősen bonyolult tetőszerkezettel épül, de egyetlen ács sem dolgozik rajta, hanem helybeli vasutasok, kőművesek és mások építik össze. Ez úgy történik például, hogy amikor két ferde támaszt nagyon bonyolult összeépíteni, akkor felhívnak, hogy jöjjek le, mert problémáik vannak. Odamegyek, és látom, hogy hungarocellből kivágták két változatban a csomópontot. Kérdem, maga szerint melyik jobb? Azt mondja, ez. Akkor, mondom, csinálja így. Mindkét változat jó volt, de a szebb az volt, amit ő javasolt. Ez a fajta építési módszer korszerűbb és előbbre mutat, mint az, ahol nem vesszük igénybe az emberek intelligenciáját, akaratát egy épület megépítésénél, ahol a munkás csak a fizetéséért tud dolgozni.”