A budapesti Makovecz Archívum és Emlékház eredetileg otthonnak épült. Makovecz Imre magának és a feleségének építette. Beköltözését már nem érhette meg, így sorsára várva az épület mégis betöltheti feladatát és ha nem is a Mester fizikai valójának, de szellemi nagyságának ad otthont.

A ház, – mint önálló lény, mintha sejtette volna mi lesz feladata: nem a hétköznapok tanúja lesz, hanem őrzője egy közép-európai géniusz munkásságának, szellemiségének, vagy akár szellemének -, több kisebb méretű és egy nagy teremből áll, amelyek alkalmasak egyrészt a kutató munkára, másrészt a közösségi események, koncertek, konferenciák, ünnepségek befogadására.

„Az én építészetem humanizált építészet, emberközpontú. Mindig az arc berendezésére, fiziognómiájára figyelek, mert nem csak a kifejeződés helyét, hanem a formáját is megtalálom benne. Az én számomra attól olyan érdekes a világ, hogy azt látom meg benne, amiből az Úristen kivonult. Az emberi arc imaginárius földrajz. Ezért hasonlítanak az épületeim az ember arcára, fejére, a háztető meg az agy- koponyára. A házaimat látó házaknak neveztem el. Szemük van, szemöldökük, orrféléjük is; mindezzel a belső lényeget szeretném kifejezni, azt, hogy az épület lény…”