Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Sellő Étterem, Balatonszepezd

Vendéglő, Berhida

Újjászületés Ökumenikus Kápolna, Devecser

Vörösiszap újjáépítés lakóépületei, Devecser

Ravatalozó, Pethőhenye

Szent István Római Katolikus Templom, Pethőhenye

Gébárti-tavi Boldogasszony Kápolna, Zalaegerszeg

Faluház, Zalaszentlászló

Millenniumi Emlékmű, Zalavár

Faluház, Bagod

Faluház, Bak

SZÖVOSZ-üdülőtelep, Balatonszepezd

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Utak

   Sellő Étterem, Balatonszepezd

Sellő Étterem, Balatonszepezd

„A szepezdi vendéglőből nem az a változat épült meg, amit akartam. Építettem egy másik balatoni vendéglőt is Füreden, ahol az akkori zsűri – fiatal voltam – megmondta, hogy vigyem a fenébe, amit rajzoltam, és hozzak másikat. Addig rajzoltatták velem, ameddig ez ki nem jött. Kudarcok ezek a házak. Ennek ellenére amikor elkészültek, az akkori viszonyokhoz…

   Vendéglő, Berhida

Vendéglő, Berhida

…. „Akármelyik szerkesztésmódot alkalmaztam, voltaképpen ugyanazt az eredményt akartam elérni. És ez az eredmény egy imágó: olyan házakat akartam mindig csinálni, amelyek félig-meddig az emberre hasonlítanak. Valóságosan!”…( Ekler Dezső interjúja / Makovecz I. epl Kiadó 2015 ) Makovecz Imre korai tervei idegenül hathatnak a szemlélőre, ha nem ismeri Rudolf Steiner építészetét. A berhidai éttermet, Makovecz…

   Újjászületés Ökumenikus Kápolna, Devecser

Újjászületés Ökumenikus Kápolna, Devecser

A 2010-es kolontár–devecser–somlóvásárhelyi vörösiszap-katasztrófa áldozatainak új házait Makovecz Imre és a Kós Károly Egyesülés építészei tervezték. Az építkezések javában folytak, mikor 2011 nagypénteki körbevezetésen Makovecz Imre Turi Attilát, az újjáépítés vezető építészét kérdezte: „Hát a templom hol épül, fiacskám?” Turi Attila így ír erről: „Rajzold meg, mi felépítjük! Valóban, ez hiányzik a teljességhez, a középpont,…

   Vörösiszap újjáépítés lakóépületei, Devecser

Vörösiszap újjáépítés lakóépületei, Devecser

Magyarország legnagyobb, természeti következményekkel járó ipari katasztrófája következett be 2010. októberében, amikor a Magyar Alumínium Zrt. iszaptároló kazetta nyugati gátja átszakadt. A katasztrófa következtében több mint másfél millió köbméter lúgos-maró vörösiszap öntött el három nyugat-magyarországi falu mélyebben fekvő részeit. Tíz ember életét vesztette, 330 család otthona és a környező természeti értékek pedig elpusztultak. A katasztrófát…

   Ravatalozó, Pethőhenye

Ravatalozó, Pethőhenye

„…A pénz, a nemzetközi ipar, mely magáévá tette a hadigazdálkodás és hadtáphálózat működési elveit, egyben elvetette a helyi érték, a hely szelleme, valamint a helyhez, családhoz, nemzethez tartozó emberi én fogalmait. Többek között elvetette azt az építészetet is, mely évezredeken át a kozmikus méltóság, a szépség, a művészetek anyjaként megjelenő központi beavató erőként működött. Amíg…

   Szent István Római Katolikus Templom, Pethőhenye

Szent István Római Katolikus Templom, Pethőhenye

A Szent István király tiszteletére felszentelt templom és a hozzá tartozó paplak a Zala megyei falu központjából kiemelkedő domb tetején áll, helyszínének kiválasztását a tervezőre bízták. Mellette régi harangláb, az út mentén a stációk sorakoznak. Az építkezéskor számos régészeti lelet, valamint csontok is előkerültek, melyeket újratemettek. Az ellipszis alaprajzra emelt épület kis bevilágító ablakai, fülkékkel…

   Gébárti-tavi Boldogasszony Kápolna, Zalaegerszeg

Gébárti-tavi Boldogasszony Kápolna, Zalaegerszeg

A kápolna terve egy Szűzanya-látomás megörökítéseként készült. Makovecz Imre az épülethez két változatot is rajzolt, melynek megvalósult darabjához a látomás papírra vetetett kontúrja adott ihletet. Az épület ragasztott fa tartók sorából áll, melynek formáját a jelenés kontúrja adja, majd egy üveg hátfal zár le. A vázlatterveket Várlaki Erzsébet dolgozta fel, majd a kiviteli terveket és…

   Faluház, Zalaszentlászló

Faluház, Zalaszentlászló

A faluház az egyutcás falu főutcájának öblösödésével, a faluház helyén álló épületek átépítésével, és az épületek közötti üres tér lefedésével jött létre. A teret a helyszínen meglévő élőfák és a tornácszerű lefedést alátámasztó ágasfák veszik körül. Az épület többfunkciós belső teret, valamint új tetőszerkezetet kapott. Az épületben könyvtár, klubszobák, söröző és vendégszobák találhatók, míg a…

   Millenniumi Emlékmű, Zalavár

Millenniumi Emlékmű, Zalavár

Zalavár önkormányzata a 90-es évek végén kezdett foglalkozni egy zalai történeti emlékpark kialakításának ötletével. A terület a 8-9. században Mosaburg néven a Karoling-birodalom keleti határvidéke volt, majd a Nagymorva Birodalom része lett. I. Miklós pápa megbízásából itt térített Cirill és Metód, számos templom épült ebben az időszakban, a Szent Adorján bencés monostor és templom őrizte…

   Faluház, Bagod

Faluház, Bagod

„… jártuk az országot a hetvenes évek közepétől…. Megismertem embertől emberig, mire jutottunk. A lerakódott félelem, apátia, elhanyagoltság, a beletörődés és annyi kifosztottság és szellemhiány, amennyit látnom kellett, megértést és részvétet, kétségbeesett cselekvési készséget indított bennem. Néhányan nekiálltunk a művelődési házak mögött álló elvek elméleti és gyakorlati átalakításához…” Lepusztult barokk kúria átépítésével, ágasfáival alakult ki…

   Faluház, Bak

Faluház, Bak

„…De akkor, a hetvenes évek végén, a nyolcvanasak elején megindult valami meg állíthatatlanul. Magam egyre-másra terveztem az új falu-házakat, átalakításokat, toldásokat. Kerestük az anyagot a szinte pénz nélküli építkezésekhez. Visszatértem végleg a faanyaghoz. Jártam építőimmel az erdőt rönköt válogatni. Egyeztetni és éleszteni a közös érdek tudatát téesz, tanács, la-kosság, megye között. Az építkezések akkoriban kezdődtek…

   SZÖVOSZ-üdülőtelep, Balatonszepezd

SZÖVOSZ-üdülőtelep, Balatonszepezd

„A balatonszepezdi Szövosz-Üdülőtelep területének felső, erdővel borított részén húsz darab hétvégi ház, tisztasági, konyha- és borozó-büféépület áll. A terület nyugati oldalán a sziklába vágott régi boros pincét felhasználtuk a borozóhoz. Eléje fedett-nyitott fogyasztótér, itt kürtős szabad tűzhely épült, és vécét toldottunk hozzá. A három központi kis épület a lejtőn egymás fölött helyezkedik el. Karakterüket igyekeztünk…

Visszaugrás a navigációhoz