Leírás

Előszó – Templomtervezés

A magamfajtának a templomtervezés ünnep.

Mindig újra és újra elindulnak bennem gyermekkorom processziói, a kosárból virágszirmot szóró néhai asszonyok, a zászlók, a baldachin alatt bandukoló pap a sugaras arany oltáriszentséggel, az ének a berzengő erdő boltozata alatt, az „Áldott legyen az Isten”.

Templomot tervezni azt jelenti, hogy előttem összegyűlnek a valaha is látott templomok, a remete-kerti kápolnától a kolozsvári templomig. De idejönnek Darvas-Kozma József, Németh Lőrinc, Józsa Márton és a többi templomépítő pap. Előttem van a helyszín, az építési hely sugárzása, a fák, a falu, a város Vargyastól Kolozsváron át Pethőhenyéig és tovább, mindazok a helyek, ahol végigéltem Isten házának a megépítését.

Nem törődöm azokkal, akik templomterveim megépítését megakadályozzák. Nem jutnak el a szívemig a gyáva, névtelen nagytiszteletű urak és főtisztelendő urak, mert a templom ünnep, Isten világának ünneplése, a templom imádság, melyben ég és föld találkozik, imádság, mely megidézi az angyalokat, és a kárhozatot eltaszítja utamból, amikor dolgozni kezdek.

A 70-es években kaptam az első kápolnamegbízatást Győrbe, Németh Lőrinctől. Egy tetőtérbe épült. A tető világító két oldalán emberméretű angyalszobrok állnak, és benéznek a kápolnába. Ezt követte sok-sok megbízatás: Szentegyháza, előtte Sepsiárkos, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Vargyas, Csíkszereda és folytathatnám a sort.

Mind-mind ünnep.

A legfontosabb még várat magára: a magyarok megmaradásának temploma, és talán egyszer eljön az ármány elhullásának a napja, és megépül a felső-krisztinavárosi új templom egy szent helyen.

A templom a megváltás titokzatos helye, az átalakulás, a megújulás, az égiek és földiek egymásra találásának, az élő kövek, a felzengő diadalmas énekbeszéd helye, Isten csöndjének felszakadása, a színről színre látás csonthasító pillanatának szentegyháza.

A templom bizony ünnep, s ha lehetek, részese, előkészítője, szolgálattevője vagyok ennek az ünnepnek.

Mártély, 2010. augusztus 21.

Makovecz Imre

 

Foreword – Church design

For someone like me, designing a church is a celebration.

Time and again, the processions of my childhood, the women of long ago strewing flower petals from their baskets, the banners, the priest marching slowly under the baldachin with the golden-rayed Eucharist, the singing under the dark canopy of trees, the “Blessed be the Lord”, all this comes flooding back to me.

When I design a church, all the churches I have ever seen line up before my eyes, from the chapel in Remete-kert to the church in Kolozsvár. And along with them appear to the mind’s eye József Darvas-Kozma, Lőrinc Németh, Márton Józsa, and the other priest who have commissioned churches. I can see the bit of land, I can feel the vibrations of the construction site, the trees, the village, the town, from Vargyas and Kolozsvár to Pethőhenye – all the places where I could experience the feeling of building a house for the Lord.

I do not concern myself with those who prevent my designs from being turned into churches. My heart has no room for the cowardly, the nameless Reverend and Very Reverend Fathers, because a church is a celebration, it is a celebration of God’s universe. It is a prayer in which heaven and earth meet, a prayer that beckons the angels and drives damnation from my path the moment I sit down to work.

My first commission for a chapel came from Lőrinc Németh in Győr. It was built into a garret space. Two life-size angels stand on either side of the glass roof, peering down into the chapel below. There were many other commissions besides – Szentegyháza, and before that Sepsiárkos, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Vargyas, Csíkszereda, and so on.

Each is a celebration.

The most important is yet to be built – the church of the survival of the Hungarians. Perhaps the day will come when the plotting and scheming will cease and the church of Upper Christina Town will rise on sacred ground in Budapest.

A church is the mysterious scene of redemption, transformation and renewal. It is the place where the celestial and the earthly find one another, the place of animate stone and resounding, triumphant discourse turned into song. It is the sacred, holy space of the eruption of God’s silence, of the bone-splitting moment of seeing through from one dimension into another.

A church is a celebration, and if given a chance to partake in it, to help ease its way into existence, I am happy to serve this celebration.

Mártély, August 21, 2010

Imre Makovecz